2012. június 8., péntek

határ a csillagos ég!

következő tréning célja: a macska legyen ölbe vehető, kézben vihető.
már szépen beszél és durván társfüggő=értsd: mindenhová követ, dörgölőzik, mellénk fekszik, de úgy, hogy valamije mindig hozzánk érjen. továbbá felfedezte a galérián található ágymatracot, melyet napi szorgalommal nagy igyekezettel pusztít, ezzel a lendülettel szivacsdarabkákból álló összefüggő szőnyeget készít. határozottan ügyes. megtanítom majd arra is, hogyan porszívózzon fel maga után. és híresek leszünk. ezen kívül soha semmit nem tett tönkre a lakásban, így összességében ő egy nagyon jó fiú.

2012. április 3., kedd

bajszos tündér

a bajszos tündért még csak titokban lehet megpuszilni, nem szereti, fél, ha az arcunk közel van hozzá. ennek ellenére velünk alszik éjjelente, jó vele ébredni.

2012. március 28., szerda

előrehaladás

a történelmi pillanatokat sok történelmi pillanat követte.
az áttörés tényleg a távirányító segítségével történt, és felgyorsultak az események. Perec mindig egy kicsit közelebb jött és több ideig hagyta magát simogatni, egyre kevésbé félt. Napról napra látszott a különbség. Szorgalmasan simogattuk, és eljött az idő, mikor már magától kérte és sündörgött körülöttünk. Jelen állás szerint, amikor otthon vagyunk, kizárólag a közelünkben tartózkodik, és amikor lehetősége van rá, súrlódik a kezünkhöz, lábunkhoz. Egy kis fél még, nagyon zörejekre, nem a megfelelő szögből indított vagy hirtelen mozdulatokra összerezzen vagy leugrik. A megfelelő szöget nagyjából eltaláljuk. :) Ahogy nő a simogatással eltöltött percek száma, úgy vetkőzi le a félelmét. És dorombol.
Most márciusban van egy éve nálunk. Sokan mondták, hogy minek nekünk ez a macska, haszna nincs, csak a baj van vele.. Nekik ajánlom ezt a bejegyzést.
Amióta hazajöttünk az egy hónapos nyaralásból, háromszor voltak nálunk látogatók és mindhárom alkalommal előjött - amit eddig határozottan nem csinált, mert elbújt -, a barátnőm pedig meg is simogathatta.
Következő cél: a látogatók és egyéb emberekkel szembeni bizalom felépítése, mindenki általi simogathatóság :)
Sokat futkározik és hempereg a földön, forog a tengelye körül, szerintem boldog.

2012. február 5., vasárnap

csak a rock

Épp az egyszerűsített adóbevallással bíbelődtem, eközben egy funky számot hallgatva, amikor észrevettem, hogy Perec itt ül mellettem és vádlón néz. Elnézést kértem tőle és megígértem neki, hogy mindjárt hallgatunk rockzenét és esetleg valami klasszikust is. Azonnal megenyhült és egyetértve mondta, hogy "miau".

2012. január 31., kedd

csüngő hasú Batman

herék nélkül bizony olyan kényelmes az élet, hogy a kis fekete Batmanünk kedves kis pocakot kezd ereszteni, ami, ha ül, lelóg a földre :)

történelmi pillanat II:

tegnap este Perec általam lett megsimogatva, sokáig, kézzel és hagyta, megszagolta, felfogta, hogy a kezemmel simogatom és DOROMBOLT is! picit könnybelábadt a szemem. szegény kis tündér. remélem, hogy megszereti ezt a dolgot és a simogatás meggyógyítja a kis sérült cicalelkét.

2012. január 17., kedd

mi ez a kupleráj?

Tenné fel a kérdést Perec, ha tudná. Áttoltam a nappaliban a ruhásszekrényt egy másik sarokba. Perec nem érti. Fel van háborodva, ki van akadva rajta. Csak jön-megy a szekrény régi helye körül, próbálgatja a friss teret. És próbálja megérteni hogy ezt most miért tetem VELE. Közben szemrehányó pillantásokat vet felém.

2012. január 15., vasárnap

történelmi pillanat

ma, 2012. január 15-én megtört a jég! Perec meg lett SIMOGATVA!!!!!
távirányítóval közeledett Gábor, és a távirányítós simogatás közben annyira bebágyadt, hogy mikor észrevette a kézzel simogatást, felháborodva pattant fel :))))
sokan kiröhöghetnek, de ez nagy előrelépés volt!
jó éjszakát Perec

2012. január 8., vasárnap

az én birodalmam

Perec kiépítette birodalmát a galériák és szekrények labirintusában. a macskák lelkének kimondottan jót tesz az, hogy felülről szemlélheti a világot. mi nézzük a tévét, ő néz minket a galériáról.
érintés területén nem állunk rosszul, de jól sem :)
megengedte már, hogy tévékapcsolóval megvakargassuk, és volt egy-két alkalom, mikor véletlenül megsimogathattuk, ami úgy néz ki, hogy néz néz közeledsz néz közeledsz és egy óvatlan pillanatban hozzáérsz erre megugrik és pucolás! vagy dobsz neki jutalomfalatot és ő balgán hátat fordít megérinted erre áramütésszerű felugrás és pucol. egy intim pillanatom volt Pereccel, mikor kettő darab másodpercre megengedte, hogy megsimogassam a lába végét.
így állunk és nem adjuk fel.